A boldoggá avatásra a One Veszprém Aréna parkolójában bemutatott szentmise keretében kerül sor, több mint tízezer zarándok jelenlétében. A bíboros homíliájában hangsúlyozta: Bódi Magdi nem csak a tisztaságát védte, hanem Krisztus iránti hűségből és szeretetből adta életét. Mindhalálig megtartotta fogadalmát. Áldozata közvetlen hatással is volt környezetére.
A többieket elkerülte a halálos veszedelem. Családtagjai életébe pedig beköltözött a hit és a szeretet. Szülei rendezték házasságukat. Az őt ismerők között pedig elterjedt vértanúságának és életszentségének híre.
Ezért már az 1945-ös év során elkezdték gyűjteni az adatokat, a tanúságokat. Halála után szinte rögtön csodálatos imameghallgatások kezdődtek.
A videóanyagok nem képezik a Magyar Kurír tulajdonát, így annak átadását nem tudjuk biztosítani.