Országszerte mindenhonnan és még határainkon túlról is érkeztek zarándokok a kegyhelyre, ahol Mária mennybevétele ünnepén a bíboros aranymisés áldásában is részesültek.
A bíboros a homíliájában kiemelte:Mária mennybevételének ünnepe gyönyörűen példázza katolikus hitünk jellegét. A Szentírás, a Szent Hagyomány, a liturgikus élet gyakorlata, a hívő meggyőződés szerves egységben őrzi azt a gazdagságot, amit Isten Krisztus üdvözítő művével az emberiségnek ajándékozott. Nem íróasztalnál született elmélet, nem ideológia a hitünk, hanem szerves, élő, történelmi valóság, amely az Egyház közösségében él a Szentlélek indításai szerint.
Szerepe van ebben a tanúságtételben a képzőművészetnek, a zenének, a költészetnek, főképpen pedig magának a liturgiának, hiszen a közös istentisztelet szabálya egyben a hit szabálya is.
A videóanyagok nem képezik a Magyar Kurír tulajdonát, így annak átadását nem tudjuk biztosítani.