Isten az Egyházon keresztül hívja azokat a házaspárokat, akiknek nem születik vér szerinti gyermeke, hogy az örökbefogadás révén váljanak szülőkké. A házaspárok szabadon válaszolhatnak Isten szeretetteljes hívására. Bátor és nagylelkű döntésük pedig nem más, mint hitvallás az élet mellett. Hitvallás arról, hogy minden élet értékes, minden élet ajándék! Szent József igenje, hogy Jézus befogadó, nevelőapja legyen, az üdvtörténet meghatározó mozzanata volt, áldás az egész emberiség számára. Hasonlóképpen az örökbefogadó szülők döntése is sokak életében áldássá lesz.
KEVESEBB
 
 
 
 
2021. november 9., kedd | 14:11

November 9. Az örökbefogadás világnapja - Eredics Gergő atya tanúságtétele

November 9-én ünnepeljük világszerte az örökbefogadás napját. Sőt, ezen a napon kívül egész november hónapban nagyobb figyelmet kap az örökbefogadás témája.

Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió

A videóanyagok nem képezik a Magyar Kurír tulajdonát, így annak átadását nem tudjuk biztosítani.