Az imaalkalmon Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyéni és csoportos sérelmek felhánytorgatása helyett a jelenre és a jövőre kell tekinteni, hiszen egyedül az a fontos, hogy a gondviselő Isten a jót hozza ki a történelmi eseményekből is.

Csomós József református püspök rámutatott: Dávid engedelmes szívet kért az Istentől, amelyen keresztül Isten békéje megmutatkozhat, és amely összeköti az emberiséget.

Ternyák Csaba egri érsek elmondta: fontos, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is, mint ahogyan Szent János apostol számára is elengendő volt az üres sírra tekintenie ahhoz, hogy lásson és higgyen. 

Fabiny Tamás evangélikus püspök kiemelte, hogy a történelemben sokszor tapasztaljuk az egység hiányát, ugyanakkor az összefogást is. 2017 is lehet az összefogás éve, ha a keresztény egyházak tanúságot tesznek a világ számára a jézusi egységről.

2017. január 23., hétfő | 15:38

Ökumenikus imaóra a Miskolci Egyetemen

Január 21-én, szombaton a Miskolci Egyetem díszaulájában tartották az ökumenikus imahetet lezáró imaalkalmat.

Szent István Televízió, Eger

A videóanyagok nem képezik a Magyar Kurír tulajdonát, így annak átadását nem tudjuk biztosítani.