1. A Váci Egyházmegyében hét ifjúsági régió működik, melyek a plébániai, katolikus közösségekkel együtt szeretnék gazdagabbá tenni az egyházmegye ifjúsági életét. Katolikus keresztény hitük közös megélése mellett kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekek és a fiatalok hitéleti, erkölcsi nevelésére is. A közösségek legnagyobb programjai a nyári táborok, ezek közül most az Ipolymenti Nagyboldogasszony Közösséghez látogattunk el Nógrádmegyerre. A tábor idei témája Mária, „Boldog, aki hitt.”
2. Idén, a huszonötödik Váci Világi Vigalom keretében egyházzenei áhítatot adott a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa a székesegyházban. Közreműködött a Köln melletti Lewerkusen város Szent István Ifjúsági Kórusa és Cento Corde Zenekara, valamint dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész. Vezényelt Christian Röske és Varga László, a váci székesegyház karnagya.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés

A Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió adása 2017. augusztus 8-án

2017. augusztus 25. péntek 10:30

Az Ipoly-menti Nagyboldogasszony Közösség nyári táborába és a váci székesegyházban tartott egyházzenei áhítatba pillanthatnak bele a nézők.

Váci Egyházmegyei Katolikus Televízió